Cornwall egykori bányavilága

Régészeti ásatások bizonyítják, hogy a cornwalli bányászat i.e.1800-ig nyúlik vissza. Egész pontosan, már a bronz korban is komoly ónbányászat folyt ezen a vidéken, mivel az őslakosok már akkor tudták, ha az ónt rézzel elegyítik az eredmény a bronz lesz.

A 14. századig a kitermelés a folyómedrek gazdag hordalék lerakódásaiból folyt. A 18.századra Cornwall lett a világ egyik legjelentősebb ón és réz kitermelő vidéke, ezen felül ólom, ezüst és arzén gyártó ipari nagyhatalma; a 19. századra pedig a világon legfejletebb technologiával rendelkező bányavidék.

A 14.századig az ónbányászat elsősorban Bodmin és St.Austell környékének lápos, mocsaras területének gazdag készleteit aknázta ki, valamint a wendroni és a nyugat-cornwalli vidékekre összpontosított. Ezek a készletek évmilliók során,  még az ősi időkben keletkeztek, amikor is a gránit hegyek erős eróziója következtében az ónércet tartalmazó erek felszínközelbe kerültek. Ezek, a folyók hordalékmozgató munkája során a völgyekbe és a mocsaras területekre rakódtak le, roppant gazdag lelőhelyeket teremtve ezáltal.

 

Ami a 19.századi felvirágzást jelentősen elősegítette, az a gőzgépek felfedezése volt valamint az a tény, hogy földrajzilag Cornwall egy félreeső terület volt, ahol ráadásul nem volt szénbányászat.

Abban az időben a legnagyobb kihívást a bányászatban, a talajvíz kiszivattyúzása jelentette. Ez volt az első számú tényező ami meghatározta milyen mélyre fúrhatnak járatokat. A gőzgépek segítségével és főleg az ezekre a bányákra kifejlesztett, úgynevezett „korni billenős szerkezet” (the Cornish Beam Engine) segítségével, messze a leghatékonyabb kitermelési eredményeket érték el.

A vasút megérkezéséig Cornwall meglehetősen elszigetelt volt a királyság többi részétől. Mivel a bányászatnak itt már a 13.századtól hagyománya volt, az ehhez kapcsolodó szokások és tradiciók nagy része is korán kialakult – az ón, az itt élő emberek számára egy fontos árucikk a korai idők óta. Az a módozat, ahogy az udvar megadóztatta a lakosokat és a kereskedelmet, a Brit törvényhozás történelmében egyedi megoldást teremtett. Cornwall saját kartával rendelkezett, mely adózástól mentes, szabad jogokat adott az embereknek. Kivételt ez alól a katonai szolgálat és hadsereg jelentett.

2006-ban az UNESCO tíz bányakörzetet – melyek közül kilenc Cornwallban egy pedig Devonban található –  a Világörökség részévé nyílvánított, annak a fontos szerepnek az emlékére, amivel a cornwalli bányászat hozzájárult a bányászati technológiák fejlődéséhez a 19.században és később ezen technológiák elterjedéséhez a világban.

Az 1800-as évek második felétől aztán a bányászat hanyatlásnak indult és az 1985-ös csőd után végleg összeomlott. (Az addig tonnánként tízezer fontos árban mozgó ón részvények októberben kétezer fontra zuhantak, mely következtében a befektetők kivonultak a piacról.)

Már a hanyatlás kezdetétől, a gyakorlott és tapasztalt munkaerő elvándorlás folyamatos volt. Rengeteg korni család vette útját a világ különboző tájaira, ahol tudásukat kamatoztatni remélték, nem is sikertelenül. Ausztrália, Dél-Afrika vagy Amerika bányaipara sokat köszönhet ezeknek az embereknek.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.