Cornwall egykori bányavilága

Régészeti ásatások bizonyítják, hogy a cornwalli bányászat az i.e.1800-as évekig nyúlik vissza. Egész pontosan, már a bronz korban is komoly ónbányászat folyt ezen a vidéken, mivel az őslakosok már akkor tudták, ha az ónt rézzel elegyítik az eredmény a bronz lesz.

A 14. századig a kitermelés a folyómedrek gazdag hordalék lerakódásaiból folyt. A 18. századra pedig Cornwall lett a világ egyik legjelentősebb ón és réz kitermelő vidéke, ezen felül ólom-, ezüst- és arzéngyártó ipari nagyhatalma.  Ugyanakkor a 19. század elhozta, a világon a legfejletebb technologiával rendelkező bányavidék címet.

A 14.századig az ónbányászat elsősorban Bodmin és St.Austell környékének lápos, mocsaras területének gazdag készleteit aknázta ki, valamint a wendroni és a nyugat-cornwalli vidékekre összpontosított. Ezek a készletek évmilliók alatt, még az ősidőkben keletkeztek, amikor is a gránit hegyek erős eróziója következtében az ónércet tartalmazó erek felszínközelbe kerültek. Ezek, a folyók hordalékmozgató munkája során, a völgyekbe és a mocsaras területekre rakódtak le, roppant gazdag lelőhelyeket teremtve ezáltal.

Ami a 19.századi felvirágzást jelentősen elősegítette, az a gőzgépek felfedezése volt, valamint az a tény, hogy földrajzilag Cornwall egy félreeső terület volt, ahol ráadásul nem volt szénbányászat.

Abban az időben a legnagyobb kihívást a bányászatban a talajvíz kiszivattyúzása jelentette. Ez volt az első számú tényező, ami meghatározta milyen mélyre fúrhatnak járatokat. A gőzgépek segítségével és főleg a specifikusan éppen ezekre a bányákra kifejlesztett, az úgynevezett „korni billenős szerkezetü” (the Cornish Beam Engine) gépek segítségével, messze a leghatékonyabb kitermelési eredményeket érték el.

A vasút megérkezéséig Cornwall meglehetősen elszigetelt volt a Királyság többi részétől. Mivel a bányászatnak itt már a 13.századtól hagyománya volt, az ehhez kapcsolodó szokások és tradiciók nagy része is korán kialakult – az ón, az itt élő emberek számára egy fontos árucikk a legrégebbi idők óta. A mód, ahogy az udvar megadóztatta a lakosokat és a kereskedelmet, a Brit törvényhozás történelmében egyedi megoldást teremtett. Cornwall saját kartával rendelkezett, mely adózástól mentes, szabad jogokat adott az embereknek. Kivételt ez alól a katonai szolgálat és hadsereg jelentett.

2006-ban az UNESCO tíz bányakörzetet – melyek közül kilenc Cornwallban egy pedig Devonban található –  a Világörökség részévé nyílvánított, annak a fontos szerepnek az emlékére, amivel a cornwalli bányászat hozzájárult a bányászati technológiák fejlődéséhez a 19.században és később ezen technológiák elterjedéséhez a világban.

Az 1800-as évek második felétől a bányászat sajnos hanyatlásnak indult és az 1985-ös csőd után végleg összeomlott. (Az addig tonnánként tízezer fontos árban mozgó ónrészvények, októberben kétezer fontra zuhantak, mely következtében a befektetők kivonultak a piacról.)

Már a hanyatlás kezdetétől megfigyelhető volt a gyakorlott és tapasztalt munkaerő elvándorlásának folyamata. Rengeteg korni család vette útját a világ különboző tájaira, ahol tudásukat kamatoztatni remélték, nem is sikertelenül. Ausztrália, Dél-Afrika vagy Amerika bányaipara sokat köszönhet ezeknek az embereknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük