Looe

Looe városa az azonos nevü folyó két oldalán terül el. A középkorban, a folyó két partján fekvő Kelet-Looe és Nyugat-Looe két különálló város volt, de ma már egy várost alkot és a két oldalt egy hétboltíves híd köti össze egymással. A keleti oldalon található a kikötő, valamint Looe bevásárló negyede; a nyugati oldal csendesebb, de természetesen itt is találunk úgy üzeleteket, mint szállodákat és vendéglőket.

A két városrészt összekötő hidat 1853-ban építették. Ezt megelőzően egy 15. századi híd állt a helyén és ugyanebből a korból több épület is fennmaradt a városban. Looe ugyanis 200 évvel ezelőtt is felkapott üdülőhely volt és amióta a ’60 években szardinia feldolgozó üzeme bezárta kapuit, a turizmus maradt a legfőbb megélhetési forrás.

Akik autóval szeretnének eljutni Looe-ba célszerübb ha azt az egyik városszéli, direkt erre a célra kialakított, parkolóban hagyják, elkerülendő a zsúfoltságot és a dugókat, amit a város nagyon szűk utcái okoznak a forgalomban.

Ennél sokkal egyszerübb például ha vonattal érkezik a látogató. A Liskeard felől közelítő vonal szemetgyönyörködtető tájakon halad át, amint a tenger felé haladó folyó völgyét követi.

Looe-ban tartják a legjobb újévi bulikat egész Nagy-Britanniában. Ilyenkor, kosztümökbe öltözött mulatozók lepik el a tereket és utcákat, vendéglőket és kiskocsmákat. Éjfélkor a Banjo molóról látványos tüzijáték veszi kezdetét. Az utcákon, tereken vagy a tengerparton összesereglett turisták ezrei szoktak gyönyörködni ebben.

Sétánkat érdemes arra a napszakra időzíteni, amikor a halászcsónakok megérkeznek a kikötőbe, hogy lerekják az aznapi fogást. A kis flotta érkezése egyik mozgalmas és színes mozzanata a város életének. Nem beszélve arról, hogy a lerakodott halak többsége a helyi vendéglők étlapján szerepelnek még aznap este.
A Banjo móló jó megfigyelő hely lehet a kíváncsiak számára, főleg apály idején, de vigyázzunk, mert veszélyes is lehet rajta tartózkodni rossz idő esetén.

Looe legrégebbi épülete a régi városháza, kelet-Looeban. Megépítése az 1500-as évekre tehető és ma már csak mint múzeum üzemel. A jelenleg is városházaként funkcionáló épület, ennél később, a Viktoriánus időkben épült – tehát nem új darab az sem – és a Fore Street – en (a Fő utcán) található.

Ha pár napot itt szeretnénk tölteni jópár érdekes program közül válogathatunk.

A hajós és vizi aktivitások közül a legexotikusabb talán a cápa halászat, még akkor is ha ma már nem fogják ki a ragadozókat, csak megjelölik őket. Ezt a Shark Angling Club of Great Britain – vagyis a Brit Cápahorgászok Klubján keresztül tudjuk megtenni, akik kizárólag a “catch & release”, azaz “fogd meg és engedd el”, horgászok körében Magyarországon is elterjedt, eljárás hívei.

Ezen felül Looe is büszkélkedhet jópár a városhoz közeli tengerparti stranddal, ami kellemes kikapcsolódást ígér. Ilyen például a kelet-Looe-ban elterülő homokos strand, rögtön a Banjo móló mellett, vagy a Hannafore strand nyugat-Looeban, ahonnan szép látványt nyújt a tengerben előttünk elterülő Looe szigetcsoport.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.